Bojkott

Leállt hazánkban a Pilóta-keksz gyártás. Ezek az utolsó Albert és Pilóta-kekszek, továbbá vaníliás karikák, amelyek a győri üzem gyártósorain készülnek. Szombaton a délutános műszak távozásával Győrben megszűnik a patinás, kontinens szerte jól ismert termékek előállítása. Közel száz dolgozó kénytelen új munkát keresni.
Csak az a 40 ember marad, aki a Negro-gyártósoron dolgozik majd, de azt nem tudni, meddig. A csoportos leépítés miatt kitelepült a helyszínre a munkaügyi központ, amely a többségében 50 év körüli dolgozók nak próbál most segíteni az állásszerzésben.
A Danone nevű multi a közeljövőben be akarja zárni a Győri Keksz gyárat, így egy sor jól menő magyar terméktől szabadítaná meg a piacot. Ez persze nem az első eset: a francia gyártó azért vette meg a Győrit, hogy mielőbb kivonja a forgalomból.
Ezt 2001-ben a da NOne elnevezésű civil bojkott akadályozta meg, egyszerűen azzal, hogy nem vettünk danone terméket valamivel több, mint két hónapig . Nem állt mögötte semmilyen párt, semmilyen nagybefolyású szervezet, ezt mi csináltuk, közönséges emberek, akiknek volt egy csöpp eszük. Akkor sikerrel jártunk. Nem szervezett minket senki, mi szerveztük egymást.
Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy NE VEGYEN DANONE TERMÉKET!
Ha valaki azt hinné, ez őt nem érinti, az egyszercsak végignézheti, hogyan teszik majd tönkre a Sopronit, a Szofit, a Bocicsokit, a Tokaji aszút, és még sorolhatnám.
A Danone joghurtokból, ásványvízből meg tejtermékekből él, amit mi veszünk meg, semmi másból. Ha nem tudja őket eladni, belepusztul.
Barátaim! Sokan vagyunk, csak tőlünk függ, hogy engedjük-e, hogy ezt tegyék.
Müller Gyula
Sláger Rádió Zrt.
1011 Budapest, Fő u. 14-18.
Tel.: 06-1-888-3030
Fax.: 06-1-888-3099

--
Dr. Nádasi Katalin
Egyetemi adjunktus
Budapesti Corvinus Egyetem
Marketing és Média Intézet
Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszék
Tel: 482-5524

_____________ NOD32 2926 (20080306) Információ _____________

Az üzenetet a NOD32 antivirus system megvizsgálta.
http://www.nod32.hu

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.