Nem szeretem

Vannak dolgok amiket az ember nem szeret és mégis megcsinálja, vannak dolgok amiket kötelező elvégezni, annak ellenére, hogy nincs a szívemhez közel. Ilyen volt a Sólyom újévi beszéde is. Nem szeretem alapban ezt a köztársasági elnököt, mert sok sok negatív dolog, ami ezt az országot sújtja az Ő nevéhez is kapcsolódik.
De a beszédét végighallgattam, mert ez kőkemény politikai deklaráció, mert ez a közeljövőnk meghatározó megnyilvánulása.
Nem tetszett, mert olvasta, nem igaz, hogy nem tudta volna megtanulni, vagy súgó gépről is olvashatta volna, vagy ezzel mutatta, hogy a betű ismerők közé tartozik? De ami igazán nem tetszett az az, hogy az összefogásra hivatkozik. Összefogás, most 17 évvel a rendszerváltás után? Ez még mindig a megvalósítandó feladatok közt van? Az, hogy erre hivatkozik az azt jelenti, hogy abban a magasságban is látható, hogy ez a dolog nincs rendben!
Eddig minden politikai megnyilvánulásban ez mindig szerepelt és amikor a cselekedetre került sor akkor mindig ez maradt ki. Egyetlen dologban fogtak össze a politikusok, és abban maximálisan egyetértettek, amikor a saját és pártjuk érdekeit kellett nézni. Akkor magasról tettek a KÖZ érdekére.
Ez a magyarázat az esztelen privatizációra, a pozició vesztésre, a jelenlegi siralmas helyzetre.
A dologban a szomorú, hogy a meghatározó politikai elit eleddig akkora gyakorlattal bír a jelenlegi -összefogás nélküli-, stílisra, hogy reményünk sincs arra, hogy egy újévi beszédtől valami is változna pozitív irányba.
matyas

Szeretni?

Az ember a főnökét,feljebbvalóját,vezérét nem kell,hogy szeresse.Tisztelni,becsülni,felnézni kell,ha van miért,alapból nem jár ki senkinek.Ki kell vívni munkával,példaadással.Országirányítóink közt sajna most egy példát sem tudok,aki ezeknek megfelelne.Az összefogás magától nem megy,kellenének irányítók,tántoríthatatlan jellemek.Az összefogást szervezni kell,nem elég csak elmondani,hogy milyen jó is lenne.De hol vannak már a mesehősök?Nem tudok optimista lenni.Az alulról jövő kezdeményezések sorra elbuknak,semmibe vesznek.Példa rá RJ története.A portál olvasóin kívül(már) senkit sem érdekel.Néha azt gondolom,hangja csak fegyvernek van és a mögötte levő pénznek.Egyébként valami elindult,a Magyar Gárdát már valakik összefogták,nem hiszem,hogy minimálbérből élő néhány apuka ötlete volt,és a fenntartást sem a befizetett tagdíjakból finanszírozzák.Még pesszimistább legyek-nem zárom ki,hogy idővel lesz a zsebükben csúzli.
A történelem során sok példa van arra,hogy miként oldotta meg egy-egy nemzet a problémáját.Az elégedetlenség-legyen az gazdasági,vallási,stb-előbb utóbb konfrontációhoz vezetett,onnan pedig nincs messze a fegyverkezés,ami nagy üzlet bárhol a világon.Lehet,hogy politikusainknak ez a célja?Ez is egy összefogás.Mi meg kisemberek fogjunk össze a gumicsontokra?
rondakutya

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.