Az elmúlt napok eseményei Nyíregyházán

A Nyíregyházi Kossuth téri tüntetők folytatják a szept. 18-án elkezedtt tüntetéssorozatukat minden este 19 órától.

Jan. 15-én vendégünk volt Jókai Anna irónő, aki a Reformatus Gyülekezeti Házban tartott nagyszerü előadást politikáról, irodalomról, hazáról, szeretetről, emberségről. Kb.500 érdeklődő hallgatta /sajnos Ők nincsenek mind velünk a téren/. Igazi feltöltődés volt számunkra és már szükségünk is volt rá!. Korábban megnéztük a Horthy filmet együtt, az is nagyszerű élmény volt. El is határoztuk hogy febr. 10-én buszokkal elmegyünk Kenderesre vitéz Nagybányai Horthy Miklós halálának 50. évfordulójára. Ez másoknak is eszébe jutott /pl. Jobbik/. Szerintem ez lehetne a többi város tüntetőinek is egy program, ott találkozhatnánk /javaslat/.
Jan. 12-én megemelékeztünk a II. magyar hadsereg tragediájáról.

Jan. 20-án pedig részt vettünk a félpályás útlezáráson, a 41-es főuton, kb. 25-30 autóval. Jó hangulatban folyt a demonstráció, szépek voltunk és büszkék, csak a végét verte el egy kicsit az eső. Ami jó érzés volt - teszteltük az autósokat, amíg decemberben kb. 50%-ban jeleztek vissza integetéssel pozitivan, most ez legalább 80%-os volt. Alig volt egy két rosszindulatú "beszólás". Ennek ellenére mi is úgy érezzük nem elég csak tüntetni, valahogy közelebb kell menni az emberekhez szórólap stb., szervezni kell minden jóérzésü magyar embert. Egyetértek az Orbán Viktorhoz írt nyílt levéllel is /ez jelenleg csak a saját véleményem, de erről nyilván majd beszélünk a téren is és tudom a közös véleményt is közölni/

Minden jószándéku magyar embernek kitartást kívánok
szeretettel a Nyíregyházi Kossuth téri tüntetők nevében.
Sztankó Éva

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.