Juss murmurandi

Ez latinul a morgás jogát jelenti. Frappáns kifejezés és a mögötte lévő tartalomtól akarják megfosztani a magyar társadalmat. Eddig elérte a hatalmi elit, hogy a választási szép szavakat semmibe véve, olyan kormány programmokat állítottak fel ami homlokegyenest ellenkezett azzal amire a nép a vezetői felhatalmazást adta. Ez az ötödik kormány sem csinálja másként, ez is csak igérte az adminisztráció csökkentését, az adók csökkentését és ugyanúgy mint a többiek semmit sem tart be belőle. A jelenleginek egy előnye még van az múltba vesző 4 kormánnyal szemben, ennek még a kezében a lehetőség közel 800 napig, hogy virítson valamit. Optimizmusra semmi ok, de a remény hal meg utoljára a 800 nap még velük van.
Az új és minden eddigi szabadságjogot elsöprő őrület a gyűlölet beszéd törvény életre
keltése. Ez az utolsó lehetőségét is elveszi annak, hogy valaki szabadon mondjon véleményt a világ dolgairól. Jellemzően ez az ötlet sem szerepelt a választási mézesmadzagok közt ezt is a ciklus közepén emelik a paragrafus erdő közepére aztán marad minden, mert az új kormány majd élvezni fogja a hozadékát amivel saját megitélése szerint alkalmazni fogja azt.
Ez is az igazi bizonyítéka annak, hogy rólunk döntenek nélkülünk
Qed.

Igaz, ám csak azért tudnak

Igaz, ám csak azért tudnak rólunk dönteni és nélkülünk mert Gyurcsány is megmondta, hogy úgyis megunjuk és hazamegyünk.
A kérdés hát csak annyi, hogy igaza lesz-e?
J.

SEM

Sem megunni,sem hazamenni,de felejteni sem fogunk.Ám ezzel még semmire sem megyünk,és a nadrágszíjat sem tudjuk szorosabbra húzni.Megbízható,új párt a megoldás?Egy lejjebb lévő bejegyzés szerint létezik ilyen,csak a fejét kellene kicserélni?Véleményem szerint ez csak egy födémcsere egy rozoga házon.
rondakutya

Megunni?

Meg lehet-e unni a hatalom nyegleségét? Nem, csak van egy beletörődés amire a hatalom alapozni tud, de ez nem jelenti azt, hogy a nép felejt. A feladat az mindössze, hogy találni egy olyan megbizható NORMÁLIS pártot amelyikbe meg lehet bizni, mert a jelenlegi választék csapnivaló.
Qed

Mindig eszembe jut

Mindig eszembe jut Gyurcsány nyegle kijelentése, amikor egy riporter megkérdezte tőle milyen érzés az, hogy nemrég még tapsoltak neki, most pedig a népszerűsége meredeken csökken. Az válaszolta: "Négy év múlva majd újra tapsolni fognak".
Ismerve a magyarok egy részének végtelen hiszékenységét és a média helyzetet, még az is megtörténhet, hogy igaza lesz.
-terra

Sajnos?

Ismerve a mai magyar közéletet, az állampolgárok mentalitását, a kormánynak még van 800 napja hogy virítson. Meglehet, hogy igazad lesz és tapsolni fognak neki és marad a hatalomban. De ennek sajna van egy másik oka is, nevezetesen az, hogy az alternatíva messze nem alkalmas arra, hogy váltást csináljon. Az OV eleddig 4 vesztes választással a FIDESZ élén max. pártigazgatónak alkalmas, vagy személyzetisnek, a párt élére más, sikeresebb embert kellene állítani aki meg tudná nyerni az emberek bizalmát a hatalomváltáshoz. Erre alkalmas ember is van a Kósa Lajos, meg kell nézni, hogy mit csinált Debrecenből. A városnak van pénze, kötvényei és vállalkozásai, nem adta el a jövedelem teremtő ingatlanokat és a kormány akarat ellenére a saját erejéből fejleszteni tud. Lehet kritizálni, lehet mindent mondani rá, de az eredményei minősítik
Qed.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.