Ajka: Tapsvihar és éljenzés fogadta Gyurcsányt!

Gyurcsány Ferenc

A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében tartott fórumon. A miniszterelnököt a művelődési ház zsúfolásig megtelt előadótermében tapsvihar és éljenzés fogadta, míg két másik teremben kivetítőn követhette az eseményeket a közönség. Korábban az utcán egy kisebb, árpádsávos zászlót lengető és egy nagyobb, szimpátiatüntetőkből álló csoport várta a kormányfőt.
A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséért a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazásról a miniszterelnök azt mondta, hogy "egy csöppet" sem tart tőle, mert szerinte a magyar emberek megértik: a népszavazás már most elbukott, mert a kormány ettől nem fog lemondani. Másrészt azt is megértik, hogy vannak olyan pillanatok az életben, amikor nehéz döntéseket kell hozni. Szerinte a legnagyobb indulattal azok az emberek fordulnak szembe a kormánnyal, akiknek egyáltalán nem szociális problémáik vannak, hanem politikai előítéleteik.

Az egészségügy reformjáról elmondta: ma Magyarországon egyetlen olyan szereplője sincs az egészségügynek, akit érdekelne, hogy mi mennyibe kerül. "De én nem akarom Magyarországot azzal ámítani, hogy arról szól az ország, hogy bediktáljuk a kormánynak, kinek mire van szüksége, mert ebből lesz az igazi hazugság" - hangsúlyozta a kormányfő. Szerinte az egészségbiztosítás átalakításának az utolsó lépése arról szól, hogy "szerzünk egyetlen olyan résztvevőt ebben a rendszerben, akinek az lesz fontos, hogy önök úgy érezzék, ki vannak szolgálva". Egy biztosító lesz, de sok pénztár - tette hozzá, hangsúlyozva: legyen választási lehetőség, de legyen valaki, akinek az is fontos, hogy nem számláztak-e többet a szolgáltatásért.

A pénztárak profitjáról kifejtette: Magyarország sok-sok év után időnként úgy viselkedik, mintha bűn lenne, hogy valakinek egy tevékenységből van haszna származik. "Azt mondtuk, összesen két százaléknyi eredményt lehet kivenni, hát az olyan nagyon sok, olyan, amit sajnálni kell valakitől, ha megdolgozik érte?" - tette fel a kérdést a kormányfő. Megjegyezte: hangoztatják azt is, hogy legyen az egészségügy ingyenes, ne legyen vizitdíj és kórházi napidíj. "Akkor miért csak az egészségügy legyen ingyenes, legyen az a víz, az áram is, a kenyér, sőt legyen ingyen minden, szavazzuk meg" - mondta.

A miniszterelnök szólt arról, hogy az ellenzék szociális válságot emleget, holott a 2001-es helyzethez képest a mai jövedelmek vásárlóértéke húsz százalékkal magasabb, és a nyugdíjak is 21 százalékkal kevesebbet értek akkor, mint ma. A mai ellenzék 2001-ben mégis azt hangoztatta, hogy "a jövő elkezdődött" - emlékeztetett Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "hogy a csudába létezik az, hogy amikor negyedével kevesebb volt az értéke a jövedelmünknek, akkor elkezdődött a jövő, s most, amikor többet ér, akkor meg válság van". Mint mondta, az idén átlagosan ugyan csökkentek a jövedelmek, de szerinte 2008-ban "végre újra növekednek majd, növekszik a fogyasztás" is, 2009-ben további jövedelem-növekedés lesz, miközben az országban újra egyensúly lesz és fejlesztések indulnak el.

Magyarország a választási ciklus második felében egyre inkább azt fogja tapasztalni, hogy "volt értelme annak a hihetetlen erőfeszítésnek, amit ebben az egy évben beletettünk; tudom, önöknek is nehéz volt, s nekem is életem egyik legnehezebb éve volt" - mondta a miniszterelnök. Rámutatott ugyanakkor arra: "olyan nincsen, hogy elkezdünk valamit, mert hiszünk benne, hogy jó, és egy országot jó útra terel, s csak azért, mert ez egy nehéz út, s mert sokan jönnek szembe, az ember abbahagyja; ez nem így van".

"Elegendően erős támogatást érzek a frakcióban is, a pártban is, a szocialista párt bázisán is ahhoz, hogy ezt a programot is végigcsináljuk és a kormányzás képességét megőrizzük" - fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva: "sem belül, sem kívül" nem érez ezzel a politikával szemben "olyan erős alternatívát", amely veszélyeztetné a program sikerét.

Az ajkai művelődési központ előtt mintegy 10-15 tagú csoport gyűlt össze árpádsávos és nemzeti színű zászlókat lengetve, de csak egy-két kiáltás és sípszó hangzott el a tüntetők soraiból, velük szemben ugyanis mintegy 50-60 fős, a miniszterelnök melletti szimpátiáját kinyilvánító csapat állt.
MTI

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.