Gyurcsány leáldozó csillagáról ír a Die Presse

Gyurcsány leáldozó csillaga

Gyurcsány másfél évvel ezelőtt még a baloldal reménysége volt, ma már csak erőfeszítésekkel tudja megőrizni posztját – írja a Die Presse című osztrák napilap a csütörtöki Magyarország mellékletében. A tavaly kiszivárogtatott őszödi beszéd haragot és bizalmatlanságot váltott ki.

A miniszterelnök népszerűségvesztésén túl az osztrák napilap kiemelte még a szabad demokraták támogatottságának csökkenését, de Sólyom László 48 százalékos támogatottságát is a harag és a bizalmatlanság jeleként említették meg.

Mindezek ellenére a kormány még több, a jövőre vonatkozó programmal állt elő, melyek között a lap 2006-os takarékossági csomagot említi, aminek hatása ma már jól látszik: a költségvetési hiány növekedése megállt, és a kiadásokat is visszafogták.

Az osztrák lap is megemlíti azonban a takarékossági csomag kevésbé hangzatos következményeit, így például a gazdaság növekedésének erős visszaesését. Mindennek okát azonban a Die Presse nemcsak a gyurcsányi intézkedéseknek tudja be, hanem a Bank Austria elemzésére alapozva a visszaeső lakossági fogyasztásnak, az import – exportot megelőző – növekedésének és a beruházások stagnálásának.

A fájdalmas takarékossági csomag részeként kiemeli még a lap a 35 ezer megspórolt munkahelyet is, és a társadalombiztosítás átszabását.

A lap még a magyar külpolitikáról is megemlékezett, amely meglátásuk szerint a belpolitikához hasonlóan nem zökkenőmentes Szlovákia miatt. Az újra és újra feszültté váló viszony legutóbbi nehézségeként Sólyom László informális látogatását emelte ki a lap, s Robert Fico szavait idézték, aki szerint a magyar köztársasági elnök kritizálta a szlovák parlamentet és állami szerveket.

A lap mellékletében egyébként még megemlékeznek a MOL–OMV-ügyről, az osztrákok magyarországi befektetéseiről, a Rába-szennyezésről és a kormányzati negyeddel megújuló Budapestről.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.